A szegény ember szerencséje
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr élt egyszer egy szegény ember. Volt annak annyi gyermeke, mint a rostaliga, még eggyel több. Gondolja magában a szegény ember
, elmegy szerencsét próbálni. Mégis is mondja a feleségének, hogy mire gondolt. Az asszony készített hamuba sült pogácsát útravalónak. Ment mendegélt, míg egy sűrű erdőbe nem ért. Ott megpillantott egy házat. Bekopogott, egy vén boszorkány nyitott ajtót. A szegény ember köszönt illendőképpen, és szálláskért éjszakára.
Mondja az öregasszony:
Adok én szívesen, de tudd meg az én uram a hétfejű sárkány. Már hallom is, hogy jön haza, bújj gyorsan az ágy alá. Jön haza a sárkány. Mondja az asszonynak:
- Milyen ember szagot érzek. Kerítsd elő nekem, mert csúf halállal halsz meg.
Az öregasszony megijedt ezért megmutatta, hol rejtőzik a szegény ember.
Mondja a sárkány:Ha így betolakodtál, gyere, küzdjünk meg, adok kardot. El is vitte a vascsűrbe, hogy megküzdjenek. Eleinte a sárkány úgy vélte, túl könnyű lesz legyőzni a szegény embert.
A sárkány megfogta a szegény embert, és mellkasig belevágta a vasba. Na erre megmérgesedett a szegény ember és nyakig a sárkányt a vasba, és levágta mind a hét fejét. Kiderült, hogy az öregasszony átok alatt áll, valójában királylány. A szegény ember megkérte a kezét, hét nap s hét éjjel fojt a lakodalom.
Máig is élnek, ha meg nem haltak.