2010. szeptember 29., szerda

A dagadtcsirke története

Úgy gondoltam felteszem ezt a blogunkra mert annyira tetszett nektek magyarórán hogy gondolom többször is elolvasnátok.

Egyszer volt, hol nem volt ki tudja hol volt egy csirke.Ez a csirke nem olyan volt mint a többi mesében. Ez a csirke olyan dagadt és öntő volt , hogy senki se szerette. Sanyi a dagadt csirke mindig a teskóba járt vásárolni és általában ott is ebédelt . A sok McDonaldos Big Mac - tól olyan dagi lett, hogy könnyebb volt átugrani mint megkerülni. Sanyinak különös foglalkozása volt. Ö volt a 3 funkciós Télapó. Azért hívják így mert ö volt a WC manó a mikulás és a fog tündér egyben. Sanyi fog tündérként sok embernek borsot tört az orra alá. Sanyi a dagadt csirke feltalálta a Windows csirkét. Ezzel a találmyányal nagy sikert ért el a csirkék körében. Ezen kívül milliárdos lett és boldogan él míg egy szép nyári délutánon le nem vágták és meg nem ették grillezve magyaros füszerel. Itt a vége fuss el csirke!!!

Írta: Krisz & Gábor

2010. szeptember 27., hétfő

Az Érdi kirándulás

Érdre mentünk a földrajzi múzeumba. A téma az Indiánok volt. Nagyon izgalmas volt, mert sokat megtudtam az Indiánokról. Megtudtuk, hogy magyar kutatók is voltak és még azt is, hogy Dél- Amerikában éltek. Volt vetélkedő és volt még egy játék ami nagyon tetszett. Mutatták, hogy milyen cipőjük volt és mikor megmutatta akkor megnéztük a múzeumot és lassan vissza jöttünk a suliba.
Ez a kirándulás nagyon tetszett!!

2010. szeptember 26., vasárnap

Érdi Földrajzi Múzeum
A 3. órában Enikő nénivel elmentünk az Érdi Földrajzi Múzeumba. Ott az indiánok életéről és a Dél-amerikai magyar kutatókról volt szó. Megmutatták, hogy az indiánok milyen ruhákat viseltek, milyen cipőket hordtak. Késő délután indultunk vissza a suliba. Nekem nagyon tetszett. Érdemes ellátogatni oda.

Érdi kirándulás

Érdi Földrajzi Múzeum
Az osztállyal elmentünk az érdi földrajzi múzeumba. Az indiánokról és Dél-Amerikai magyar kutatókról hallgattunk érdekességeket.Játszottunk egy vetélkedőt is amiben az osztály t két csapatra osztották. Volt egy jó nagy dobó kocka amivel dobni kellet és minél nagyobb számot dobtunk annál nehezebb volt a kérdés az indiánokról de persze több pontot is kaptunk érte. Én nagyon élveztem ezt a vetélkedőt. Utána az ottani idegen vezetőnk mutatott indián tárgyakat amiket Dél-Amerikából hoztak. Utána mutatott nekünk egy játékot. Tetszett a játék. Utána körül néztünk a múzeumban majd lassan indultunk vissza a Hermanba. Ez a kirándulás tetszett nekem nagyon.

Érden jártunk

Az osztállyal elmentünk Érdre a Földrajzi Múzeumba. Az indiánokról és a magyar néprajz kutatókról akik Dél-Amerikában jártak. Az osztályt két csapatra osztották és vetélkedőket játszottunk, én nagyon élveztem. A játék után körbenéztük a kiállítást, majd busszal visszamentünk Budaörsre.

Múzeum Érden

Délután 3-kor indultunk az Érdi Földrajzi múzeumba.Mikor odaértünk az idegen vezető elmondta, hogy Amerikában, Afrikában és Ázsiában kik jártak.Utána kb. egy órás foglalkozás volt és az indiánok világárol beszélgettünk.Volt még egy pici idő szét nézni és utána elmentünk vissza az iskolába.

múzeum

Csütörtökön a 3. óra után indultunk az érdi múzeumba. Először játszottunk egyet azután indián tárgyakat nézegettünk és beszélgetünk róluk , amíg ki nem küldtek és lemaradtam a feléről. Legalább a végén vissza mehettem körül nézni. Ezután mentünk vissza a suliba.

Az Érdi kirándulás

Csütörtökön elmentünk a harmadik órában az Érdi földrajzi múzeumba.A múzeumban volt egy térkép amin voltak izzók ,ha meg nyomtunk egy felfedezőnek a nevét akkor kivillantak az izzók és meg világították , hogy honnan indult és merre ment a felfedező. Láttunk a terem közepén egy nagy földgömböt kb. 1 méter magas volt, amin a domborzat is látható volt. Átmentünk majd egy kis terembe és ott beszélgettünk a indiánokról. Kihoztak raktárból indián totemeket, papucsokat és beszélgettünk az indiánok életéről és szokásaikról.Azt is megtudtuk,hogy az indiánok, a fehér bőrű embereket sápadt arcuaknak hívták.Utána játszottunk, az első játékban az volt a feladat, hogy dobni kellet a dobókockával egy számot, amennyit dobtunk annyit ért a kérdés. A második játékban marokkót kellet kihúzni egymás kezéből , akinek az a marokkó volt a kezében amelyiken a kék csík volt, az kapott egy pontot. Amikor jól meg néztünk mindent elindultunk vissza a suliba.

kirándulás Érden

Mikor Érdre mentünk a múzeumba őszintén megmondom nem számítottam túl sok jóra.Ehhez képest nagyon tetszett a múzeum.Az előadás az Amerikában járt magyar felfedezőkről és az Indiánokról szólt.Versenyek is voltak, ezeknél az osztály két részre oszlott.Mivel sok indiános könyvet olvastam ezért az összes kérdésre tudtuk a választ.Végül az összes versenyt megnyertük.Az előadás végén mindannyian kaptunk egy indiánokról szóló könyvet.Aztán megettük a hideg ebédünket és indultunk haza.

2010. szeptember 25., szombat

Egri kirándulás

Egerben sok érdekes dologgal találkoztunk.
Meséltek nekünk a kazamatáról is.
Gárdonyi Géza házában is jártunk.
1863-tól 1922-ig élt.
59 évesen Egerben hunyt el.
Zsib vásár is volt és bejártuk Eger utcáit.
Sok képet készítettem a városról.
Nagyon szép volt Eger.
Múzeumba mentünk
A 3. óra után elindultunk a buszmegállóhoz. A busszal elmentünk Érdre a földrajzi múzeumba. Ott az indiánokról volt kiállítás ami nagyon érdekes volt. Elmesélték, hogy milyen ruhájuk, tárgyaik voltak. Késő délután érkeztünk haza. Én jól éreztem magam.

2010. szeptember 24., péntek

Múzeumban voltunk...

Nemrég az osztállyal egy Érdi múzeumba mentünk, ami az indiánokról szólt. Nagyon sok mindent megtudtam az indiánokról, amit eddig nem is tudtam. Mutattak szobrokat, amiket egy magyar ember hozott Amerikából. Az indiánok saját kezűlek készítették őket. Játszottunk is a végén kitöltöttünk egy kvízt. Hogy mi tetszett a legjobban? Az ékszerek és a pánsípok, amiket szintén az indiánok készítettek. :)

2010. szeptember 23., csütörtök

Könyv ajánló

Tűz könny Chris d 'Lacey
Ez a könyv arról szól egy szobát ki akar adni egy anyuka gyereke egy diáknak aki szereti az állatokat és nem rendetlen.Amikor ki adják a szobát egy fiúnak nagyon meg örült a kislány és egyből el kezdte kérdezgetni hogy tud-e mesélni a mókusokról valamit.A fiú azt mondta nem tudok mesélni de ki tudok találni meséket.A lány meg kérte hogy készítsen egy mese könyvet.A fiú bele egyezett és minden nap mesélt egy részletet a lánynak.A lány majd el mondja hogy régen volt itt nagyon sok mókus de sajnos kivágatták a fát és a mókusok el menekültek.Azóta is csak egyszer láttam egyiküket.A könyv végén meg találják a többi mókust.

2010. szeptember 12., vasárnap

Bucsu a nyártól

Lassan csak tudtam elbucsuzni a nyártól. Sok szép élményem füzödik hozzá. A legszebb a Római utam volt. Sok szép épületet, várat, palotát láttam. Esténként meg a legfinomabb olasz pizzákat és spagettiket ettem. Lassan is, de hozáfogok szokni a tanuláshoz.
Az Én könyv ajánlóm !


" AZ ÁLLATOK TANULÁSA


A könyv Dr. Buzsáki György szakmailag elismert műve.
A szerző ebben a könyvben, le irja az állatok viselkedését, azt , hogy milyen módon tanithatjuk,büntethetjük. Az állatoknak vannak vele született ösztöneik pl:vadászat ,
a viselkedésüket érthetjük meg mit miért tesznek .






Pssszt! A mi titkunk


A "Pssszt! A mi titkunk".Thomas Brezina könyve összes rész nagyon jó én már ötöt elolvastam, és most olvasom a hatodikat. Az összes közül az egyik kedvencem"A hárpia nagynéni"c. könyv. Amiben Krissinek megengedik hogy bulit szervezzen, de bekövetkezett amitől félt, és eljött hozzájuk a nagynénje, akit bolondnak tart Krissi igaz van erre oka is.Az öszes könyvben fontos pont a közös TITKUK!

Képzelj el egy világot, ami olyan, mint a miénk, és mégsem. Ahol a lelked egy része állatdaimón formában testesül meg. Ahol a jegesmedvékből zsoldoshadsereg szervezhető. Képzeld el, hogy több világ párhuzamosan létezhet egymás mellett, és az átjárás nem lehetetlen, sőt, két különböző világ gyermekei, Lyra és Will egy harmadikban találkoznak, hogy beteljesítsék a sorsot és bevégezzék küldetésüket - egy világokra szóló élethalálharcban, ahol az arany iránytű mutatja az utat.

Warázslók a Waverly helyről


A Russo testvérek, Alex, Justin és Max teljesen átlagos New York-i gyerekeknek tűnhetnének... ha nem ismernénk óriási titkukat. Ők ugyanis mind a hárman varázslótanoncok! Tarts te is a minimágusokkal, és tanuld meg, milyen bámulatos az élet varázslóéknál! Minden perce igazi varázslat ennek az akciódús, különleges és persze alaposan kibővített könyvnek.

A Spiderwick krónikák


Egy ikerpár, Jared és Simon és nővérük Mallory édesanyjukkal költöznek egy elhagyatott házba, mely korábban a nagybátyuk tulajdonában volt. Nem sokkal bekötözésük után azonban furcsábbnál furcsább doldok történnek, s a három testvér nyomozásba kezd.Előkerül egy könyv, melyet Arthur Spiderwick, a különc nagybácsi írt, és a küldetés hamarosan világossá válik: meg kell védeni a könyvet a másik világ különös teremtményeitől.

Ezt a könyvet fiúknak is ajánlom mert televan veszélyekkel, varázslatokkal és sok más dologal is.

.


Kutyaszálló
Andi imádja a kutyákat .
Csakhogy Andi és családja Alice nénihez költöztek, aki borzasztóan allergiás a kutyákra, így a kislány tacskójának Bebének meg az Alice néni küszöbére tévedt kóbor kutyának is , Pénteknek bujkálnia kell. Amíg egyszer csak Andinak nagyszerű ötlete támad.
Nemsokára bátyjával , Bruce-szal megmentik a Pénteket és kölykeit , majd beköltöztetik őket egy a közelben álló elhagyatott házba . Később itt talál otthonra a gyönyörű ír szetter is, akivel a gazdája igen csak rosszul bán , őt pedig az iskola udvaron maradékokért kuncsorgó McTavish követi . Ezután érkezik még öt bullmasztiv kölyök, akiket tulajdonosuk nem akar megtartani .
Andi nagyon izgatott hogy egy igazi kutya szállót vezet !
Vajon sikerül -e titokban tartaniuk, és tovább vezetniük a kutya szállót vagy egy vakkantás elárulja őket?

2010. szeptember 11., szombat

Egy bátor kiskutya kalandjai


Ez a könyv egy kiskutyáról szól akit a családja elhagyott. Szegény kutya sokáig volt egyedül. semmi mást nem akart csak ételt és meleget mivel épp tél volt és közeledett a karácsony. Egyszer egy iskolához tévedett ahol találkozott egy kis fiúval aki nagyon megkedvelte. minden nap csak aszt várta hogy vissza jöjjön. A kutya is nagyon szerte és minden nap vissza járt az iskolához.
De egy nap nem ment el a kutya az iskolához. Vajon mi történt vele?
Megtudhatjátok ha elolvasátok.

2010. szeptember 10., péntek

Vámpírnaplók


Egy jó és egy rossz vámpír küzd benne, akik mellesleg testvérek.

4 hónappal azután, hogy tragikus autóbalesetben meghaltak a 17 éves Elena Gilbert szülei, egyedül marad az öccsével, az anyjuk testvére lett a gyámjuk. Elena egy népszerű lány a középiskolában és barátai körében. A baleset után úgy érzi el akar rejtőzni a világ elől egyedül a naplójával osztja meg érzéseit. A tanév hamarosan kezdődik, és az iskolában megjelenik egy új diák: Stefan Salvatore. Stefan nem egy átlagos diák, mivel Ő egy vámpír, és egyfajta küldetés vár rá, Elena lelkét akarja megóvni bátyjától, Damontól.

"Egy évszázdon át titokban éltem mostanáig. Tudom, hogy kockázatos, de meg kell őt ismernem."
Elena kísértetiesen hasonlít Katherínre Stefan és Damon szerelmére.

Levi L. Smith

A leszármazott

A könyv föszereplője Sandra Palmer már majdnem tizenhat éves.Édesanyjával él, aki túlságosan félti őt.A leány élete gyökeresen megváltozik, amikor egy bentlakásos iskolába kerül.Hátborzongató kalandokban lesz része meglepő fordulatokkal.


Nyár a szigeten
Nagyon szeretem ezt a könyvet mert kalandos, vicces és megvalositható. Ha bárki elolvasná azt gondolná, hogy megtörtént. Arról szól, hogy egy hat fős csoport: Tuka, Szinyák, Kece, Scepcsányi, Palánk Géza és Bádogos, kempingezni mennek a Duna partjára. Egy talált tutajjal felfedeznek egy szigetet, melyre Palánk Géza, Csepcsányi és Bádogos át költözik. Ez után kitör a háború a szigetért. Végül a......nyernek. Ám rá jönnek az igazi nyremény a barátság.

A fantasztikus nagynéni

Ebben a könyvben két fiú, és nagynénjük útra kelnek, hogy megkeressék a ngynéni fiatal kori udvarlóját.
E közben érdekesebbnél érdekesebb kalandokba keverednek, s mire hazaérnek, sok új baráttal lesznek gazdagabbak.

Én nagyon szeretem ezt a könyvet, mert ha egyszer kézbe veszem, akkor nem tudom letenni.

Rékasi Anna

Jacqueline Wilson: Kettős játszma

Egypetéjű ikrek, ám mégsem egyformák. Bár sokan összetévesztik őket, a tízéves ikerpár, Ruby és Garnet két külön világ. Ruby mindig szerepelne, Garnetnek egy porcikája sem kívánja a reflektorfényt. A két testvér mégis elválaszthatatlan, mindent együtt gondolnak ki, s hajtanak végre. De tarthat e örökké ez a szoros összetartozás, amikor olyan sok minden változik körülöttük? Új feleség özvegy édesapjuk mellett, költözködés, új iskola...
Ajánlom ezt a könyvet, főként lányoknak. Sok-sok humorral és fordulattal.

Az Ezüst-tó kincse


Karl May regényében szerepel Old Firehand, Nitropan Huey(Nagymedve), Nitropan Homosh(Kismedve) és Tom a tutajosaival. Őnekik kellet megküzdeniük becstelen gazfickókkal trampekkel. A trampek vezetője Brinkley vagyis Kornel egy elvetemült gazember aki ezer halált érdemelne. Old Firehandéknak sokszor sikerült őket legyőzniük őket, de Kornel pár emberével mindig megmenekült. Később csatlakozott hozzájuk Winnetou az Apacsok főnöke. Winnetou terve szerint a trampeket befullasztották egy alagútba, de a Kornel megint megmenekült. Később a prérin négy lovas bandukol a vezetőjük pedig nem más mint Old Shatterhand. őket a gonosz Utah indiánok fogságba ejtik. Nevetséges párviadalok után megszabadulnak Old Shatterhandék. Ezek után pedig mi történt? A négy lovas egy nagy csapattal találkozott akiknak a vezetőjük nem más mint Old Firehand és Winnetou. Az útjukat együtt folytatják. Az Utahok természetesen bosszút akartak állni a fehéreken. Old Firehandéknak az Ezüst-tó volt az uticéljuk ahol rengeteg az ezüst és a drágakő, de a Kornel bandája is épp erre fente a fogát. Az Ezüst-tó mellett is éltek Utahok akik a hadiösvényre léptek méghozzá hogy Nagymedve törzsével Tonkavákkal, a Navahókkal és a Timbacsákat szétverjék. Így aztán fergeteges csaták következtek mivel az Utahok a fehéreket is megakarták gyikolni. Amikor meg persze a Kornel bandájával szembkerültek akkor sem adták meg magukat. És természetesen Old Firehand és Kornel sem kötött békét. Ha kívántsi vagy a folytatásra olvasd el a könyvet.

Stephenie Meyer: Alkonyat (Twilight)


Ez a könyv egy lányról szól, Belláról akinek elváltak a szülei és most az apjához költözik, Forksba az indián rezervátumhoz közel. Az iskolában találkozik egy különleges fiúval, Edwarddal. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes legendák keringenek. Aztán a legenda megelevenedik...



könyvajánló


Kern István csata a hóban
A gyerekek kitalálnak egy remek új játékot.A számháború és a hógolyózás keverékét egy igen kalandos regény az öszetartásról és a barátságról.

2010. szeptember 9., csütörtök

A Fantasztikus nagynéni

Máli néni negyven év után visszatér Magyarországra, a mesés Argentínából. Családját, Némethiéket hatalmas meglepetésként éri a távoli rokon viszontlátása. A család két legkisebb tagja, a tizenéves Huba és Csaba azonban hamar megkedveli az eddig soha sem látott nagynénit, így nem is meglepő, hogy amikor Máli egy különös ötlet által vezérelve Tivadar nevű autómobiljával nekivág az országnak, a két fiú vele tart. A fantasztikus nagynéni fejébe veszi, hogy megkeresi ifjúkori szerelmét, Gergőt, hogy végre megtalálja a valódi boldogságot. Ám a nyomok egyszerre három Gergőhöz is vezetnek, így a keresés nem is olyan egyszerű. A kis csapat sorra járja végig a különböző Gergőket, hogy megtalálják az igazit, egészen addig, míg autójuk a Balaton partján le nem robban. Máli itt megismerkedik a helyi tekepálya nagyágyújával, a környék legjobb autószerelőjével, Gém mesterrel.
Martin Howard: Egy rosszcsont kutya naplója

A nyári szünetben olvastam ezt a könyvet. Főszereplője Blake, egy keverék kutya. Gazdájával Londonban élnek, mindennapos programjuk a parkban való séta. Blake itt kerül kapcsolatba a többi kutyaszereplővel, rengeteg kalandban van együtt részük.
Blake igazi rosszcsont- megrágja a gazdája cipőjét, elüldözi a postást, összepiszkítja a lakást.
Ha jókat akarsz nevetni, mindenképpen olvasd el!

Könyvajánló

Macskák
Én azért ajánlom ezt a könyvet mert sok új dolgot tudtam meg a macskákról.Hogy mozognak a sötétben hogy esznek például Egyiptomba szent állat volt a házi macskáknak hasonló metsző fogaik vannak mint a vadon élő vadmacskáknak.A macskák szeme nagyon érdekes mert nappal össze húzódik a pupilla éjszaka meg kitágul hogy a legkiesebb fénysugarat beengedjék.Nekünk van egy olyan cicánk aki lelökte a kisebbik cicát az erkjéről és utána ugrót meg nézni jólvan-e.

Emil és a detektívek

Emilnek szülinapja van és kap egy levelet amiben pénz van, anyukája küldte neki.Emil apukája új állást kapott túl gyorsan ment az autójával és elvették a jogsiját.Emilt kiküldik Berlinbe a vonaton találkozik egy kemény kalapos férfivel aki ugyan oda tart mint ő.Meg kérdezi tőle hova megy ő meg mondja hogy Berlinbe.A kemény kalapos elkezd mesélni a fekete piacról. Emil a végén meg kérdezi tőle hogy lehet e jogsit szerezni valahol és menyibe kerül.A kemény kalapos felhív valakit azt mondja meg lesz a jogsi.Emilt kínálja pezsgővel el is fogadja.Amikor megissza kezd el homályosulni a világ előtte.Addig álmodik amíg meg nem érkezik Berlinbe, akkor észre veszi hogy eltűnt a a pénze és üldözőbe veszi a kemény kalapost.minden hova követi ameddig meg nem éhezik és egy étterem mellé nem ér.Akkor lát a nyitott ablakban egy húsos krumplis tányért amikor egy lány ugrik elő valahonnan.El kezdenek verekedni.Emilt majd a verekedés után a lány megkérdezi hogy mi a neve Emil megmondja majd a lány is meg kérdezi miért jött ide.Emil azt feleli üldözök egy kemény kalapos férfit aki ellopta a pénzemet.Akkor a lány azt mondja én segítek elkapni azt az embert meg a barátaim.Így kapják el majd azt az embert és kiderül róla hogy egy körözött bűnöző.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet aki szereti az izgalmas, kommandós könyveket.

2010. szeptember 8., szerda

Nyár a szigeten


Azzal a kis különbséggel, hogy a Nyár a szigeten nem szól másról, mint a gyerekek nyaralásáról, tehát nem találnak kincset, nem fognak bűnözőt, nem mentik meg a világot. S talán még annyival is több ez a regény, hogy Csukás István kellemes könyvét olvashatjuk.

A könyv hat gyerekről szól, akik a felnőttkor küszöbén önállóan, minden szülői felügyelet nélkül nyaralnak a vízparton. S, hogy ne legyen annyira unalmas semmittevős az egy hetük, nem mai módon alkoholba fojtják a rátermetlenségüket, nem hordozható tévé/mp3/számítógép mellett gubbasztva élvezik a természet lágy ölét.És nem hülyeséggel ütik el az idejüket, hanem kitalálják, hogy számháborúznak. A csatározás célja, az ellenfél zászlajának megkaparintása, csak a legvége a kalandoknak, hiszen addig sokkal mókásabb feladat is vár rájuk, meg kell teremteni a háborúzás eszközeit, élelmet, járművet, és további haderőt.

Ezt a könyvet mindenkinek ajánlóm egyaránt de inkább a fiuknak.


2010. szeptember 7., kedd


Greg Heffley nyara rettenetes volt. Próálja elfelejteni ezt az elmúlt három hónapot, főleg egy esetet. Sajnos a bátyja, Rodrick mindent tud az esetről. Greg fél, hogy egy nap kiderül az igazság és...

A nyári szünet sem végtelen

A nyár első két hónapja rendkívül szuper volt. Egyik tábor a másik után jött. Én magamban azt gondoltam, idén egyáltalán nem fogom várni a sulit meg hogy, de jó volna ha a nyár végtelen lenne. Augusztus elején amikor már egy kis időt otthon voltam elkezdtem unatkozni. A legkülönösebb pedig az volt hogy, a horvátországi nyaralásunk előtt pedig azt mondtam magamban hogy, ennyire még sohasem vártam a sulit. Amikor hazaértünk azért annyira mégsem örültem mivel Horvátországban fürdőnadrágban rohangáltam, itthon viszont elsején majd megfagytam.

2010. szeptember 6., hétfő

A Holdhercegnő





A 13 éves Maria Merryweather szülei halála után mogorva nagybátyjához költözik. Egyetlen öröksége egy könyv, amely két család versengéséről szól. A fiatal lány kutatni kezd és egyszer csak a történetben találja magát. Manókkal, fekete oroszlánnal és ehhez hasonló mágikus lényekkel találkozik, miközben nem is sejti, milyen kevés ideje van hátra, hogy egy mágikus gyöngysor segítségével kibékítse a két családot. Ám ha ez nem sikerül, az mindkét fél vesztét okozza.


Ezt a könyvet inkább lányoknak ajánlom mert ez a történet egy hercegnőről szól és sok-sok varázsalot lényrő és tele van szerelemmel!




A nyaram

Ez a nyár gyorsan eltelt, de nem volt nagyon izgalmas.
A legjobb barátnőmmel, Anettel Zamárdiban táboroztunk és megismerkedtünk sok-sok más iskolába járó budaörsi gyerekkel. Jól éreztünk magunkat!
Szüleimmel az idén Balaton mellett nyaraltunk. Velünk jött a kutyám, Bundi is.
Fürödtünk, lángosoztunk, röpiztünk és sokat Unoztunk.
Vártam már, hogy újra találkozzak a barátaimmal.

A legjobb nyár

Az idei nyár nagyon mozgalmas volt. Minden hétvégére csináltunk programot. Voltunk Auqa parkba Cegléden, Auqa-wordbe is voltunk Budapesten. Minden percét élveztem az, ott töltött napokon, voltunk Erdélyben ami nagyon szép volt. Pécset jártunk és át mentünk az új alagúton. Gyönyörű volt. Mamámnál is voltunk és ott ki pihentük magunkat. Mikor haza jöttünk akkor otthon vártak a barátaim és a nyár többi részét velük töltöttem!
Szép nyaram volt!

Megan McDonald - Durrbele Dorka belevág

Durr bele Dorka belevág.Bele ám!

Hősük egy harmadik osztályos kislány, akinek öccsét Bűdinek, a macskáját Cincoginak hívják, és kedvenc háziállata Szájtáti.Dorka hajmeresztően humoros kalandjainak olvasása közben rájövünk, egy belevaló kisiskolás hétköznapjai milyen állati izgalmasak is tudnak lenni.
.,

Mindenütt jó, de a legjobb Sopronban sziesztázni!


Ebben az évben a szüleimmel Sopronba mentünk nyaralni. A Hotel Szieszta 9 emeletes szállóban laktunk a hetedik emeleten. Nagyon szép volt a kilátás Sopronra és az erdőre. A szálloda aljában egy Wellnesz fürdő volt. Nem volt túl nagy, de azért azt is kipróbáltuk. A közelben, 5 percre a szállótól a Lővér fürdő található. Mióta két éve ott voltunk bővítették a fürdőt, új medencéket és több csúszdát is építettek. Öcsémmel sokat csúszdáztunk ott. Nagyon jól éreztem magam a fürdőben. A nyaralásunk alatt többször átmentünk Ausztriába is. Megnéztük Sziszi mindhárom kastélyát, ahol tartózkodott. Az egyik és egyben a leghíresebb a schönbrunni kastély, másik a Hofburg és a harmadik a laxenburgi kastély. Ebben az erdei kastélyban szeretett leginkább tartózkodni a császárné, távol az udvar kötöttségeitől. Itt is született Rudolf és Szofi nevű gyermekei. Nekem is nagyon tettszett ez a vadregényes kastély, olyan volt mint a mesében az elvarázsolt kastélyok. Máskor elmentünk kisvasuttal Fertőrákosra, ahol hajókáztunk a tavon, később megnéztük a püspöki palotát is. 6. nap elmentünk Burgelandba, ahol megnéztük a Fraknó várát. Abban a várban van európa legmélyebb kútja, amely 142 m mély. Amikor az idegenvezető bemutatta, hogy milyen mély is az a kút és beleöntött egy pohár vizet, hosszú másodpercekbe telt, amíg elérte a vízszintet és halacott a csobbanás. Hátborzongató volt. Bizsergett a lábam amikor belenéztem. Utolsó nap elmentünk Schneeberghez, ott felmentünk libegvel 1235 m magasba, de egyébként a hegy 2075 m magas volt. Utána elmentünk Mödlingbe, ahol a Seegrotte található. Ez Európa legnagyobb földalatti tava 6200 m2. A háborúban a barlangban a németek repülőket építettek ott a föld alatt. Egyébként ott forgattak több filmet is, köztük a három muskétást. A bejárat egy 400 m hosszú folyosón vezetett be a barlangba, ahol a nagy tó mellett egy szintel feljebb egy kisebb tavacska is volt, ami 3 m mély és 8 fokos volt. Amikor ezt megnéztük indultunk haza Budapestre. Este 11 -re értünk haza. Nagyon jó volt, de sajnos hamar elmúlt ez az egy hét. Az viszont biztos, hogy eddig ez volt életem LEGJOBB NYARALÁSA.
Első nap az iskolában
A sok nyári kaland után lassan eljött Szeptember 1.: Az évnyitó. Nagyon örültem, hogy találkoztam a haverokkal. Az első nap megbeszéltük az egész év folyamát és játszottunk a teremben. Az ebédhez vonalkódos kártyát kaptunk. Délután már lehetett hazamenni.

Itt az iskola

A nyár, mint mindig, most is nagyon jó és kalandos volt
Voltunk nyaralni, kirándulni. Találkoztunk régi ismerősökkel, sokat pihentünk és szórakoztunk.
Átjöttek a barátnőim, akikkel sokat nevettünk és nagyon jól mulattunk.
Voltam a nagyszüleimnél, és sok időt töltöttem a családommal is.
Sajnos, mint mindennek ennek is vége lesz egyszer.
Ekkor pedig kezdődik az iskola.
Így is lett.
Egy keddi estén volt az évnyitó.
Szépen felöltöztem, megfésülködtem és anyuval elindultam az iskolába.
A tornateremben gyűltek össze az osztályok, itt volt az évnyitó. Én is odamentem a saját osztálytársaimhoz és tanító nénimhez.
A lányok nagyon nagyot nőttek a nyáron. Mindenki nőtt.
Az évnyitó nem volt hosszú. Utána hazamentünk, és másnap kezdődött a tanítás.
Jó volt újra látni az osztálytársaimat, de mégis sajnálom, hogy vége van a nyárnak.

Ami a nyáron történt

A nyári szünet elején elmentünk a nagy mamámékkal Gyulára.A szállodába nem csak uszoda volt hanem kültéri medence,hullám fürdő,csúszda,volt beltéri wellness is.Gyula nagyon szép város itt található a világóra, ami több országnak az idejét mutatja.
Haza jöttünk otthon voltam egy hetet utána elmentünk Olaszországba, Bibioneben.Itt nagyon jól éreztem magam sok élményben volt részem, a tenger parton még homok vihar is volt.A forró homokban fociztunk a tesómmal és apukámmal.Majd elmentünk Velencére is, ott nem voltunk sokat mert esett az eső nagy erejű szél fújt, nagy hullámok voltak a tegeren.Következő útunk Maranellóba vezetett a Ferrari székhelyére!!!!!!!!Ott bementünk a Ferrari múzeumba megnézhettük az: Enzo, F40, 360, California, 458 Italia, F430 ...Volt egy Forma1-es kiállítás is ahol kb. 8 Ferrari F1-es volt egy terembe és tele volt díjakkal.Láttunk még Ferrari motorokat sok kicsi F1- es autót és ruhákat.A végén amikor lehetett kimenni belehetett ülni egy igazi forma egyes autóba!!!!!Aztán elmentünk egy Ferrari-s boltba ahol vettünk is egy kicsi Burago Lamborghini Reventont autót, azután elmentünk kettő autó kölcsönzőhöz és ott meg néztünk még pár Ferrárit illetve egy Lamborghini Murchilagot.Maranello után Riminibe.Rimini után vissza mentünk Bibiónéba.Amikor hazajöttünk mentünk Go-Kart táborba ott nagyon sokat megtudtam a Go-Kart-ról ,hogy milyen íveken kell kanyarodni, milyen zászlók mit jelentenek.A hét végén volt egy 15 körös verseny ott második lettem.A következő héten foci táborban voltam.Reggel futottunk, nyújtottunk utána volt 1 óra pihenő és utána mentünk reggelizni.A reggeli után megint lehetett piheni 1 órát utána mentünk edzeni.két óra edzés után mentünk ebédelni.Ebéd után szabad foglalkozás volt a következő edzésig.Edzés után mentünk vacsorázni.Vacsora után szabad foglalkozás volt.Amikor haza jöttünk a vonaton nagyon kevesen voltunk kb. tízen amikor haza értünk jól kipihentük magunkat.Így telt el ez a nyár.

Az első napok az iskolában

Amikorra vége lett a nyárnak már nagyon vártam hogy újra találkozzak az osztály társaimmal.
Az első nap megbeszéltük Enikő nénivel a tanév rendjét , és sokat játszottunk.Egy új gyerek is jött hozzánk egy másik Krisztián.Holnap már az órarend szerinti órák voltak.Eggyes órákon még csak játszottunk a többin pedig már normális órák voltak.

Örülök hogy elkezdődött az iskola.

A nyáron történtek..

Kedves Osztály társaim!
Nem tudom hogy, ti hogy vagytok vele de nekem nagyon gyorsan eltelt ez a nyár. A szünetben megfordultam a szüleimmel és a testvéremmel a Balatonon és Zalakaroson , de nem csak a családommal voltam pihenni hanem a legjobb barát nőmmel , Nusival is Igalon. Mégis a nyár fény pontja a tánc tábor volt . De mint minden nyár ez is eltelt és újra itt vagyunk a valóságban az iskolában .

Egy csuda jó nyár!

Ezen a nyáron mi nem voltunk nyaralni hanem lementünk az unoka tesómhoz Sátoraljaújhely-be. Ott nagyon jól lehet szórakozni mert van bob pálya és kaland park. Meglepődtünk mert nem kellett sokat állni a bobnál pedig ez Közép-Európa leghosszabb bobpályája. A kalanparkba sajnos nem mentünk fel mert fújt a szél, de helyette elmentünk a Nyíregyházi állatkertbe. Az az állatkert nagyon nagy és egy nap alatt se tudtuk bejárni. Utána haza mentünk és elindultunk Budaörsre. Az egyik csapattársammal voltunk a Mogyoródi Aquaparkba ahol sokat viccelődtünk. Másnap pedig a családdal mentünk el a Ceglédi aquaparkba. A kedvenc csúszdám az Inga nevezetű vizicsúszda volt. Még egy hétig voltam Mezőhegyesen edzőtáborozni a csapattal. Ott elvittek minket a helyi ménesbe valamint a horgásztóhoz ahová többször mentünk a hét alatt.
Játszottunk edző meccset az Araddal sajnos kikaptunk és a Békéscsabával ott meg döntetlent játszottunk.

Vége a nyárnak...


Nagyon gyorsan eltelt ez a nyár, de sok jó dolog történt velem. Szünet elején Nikinél volt pizsamabuli, ahol Dia és Anna is ott volt. Nagyon jól éreztük magunkat, sokáig fenn maradtunk. Aztán a családdal elmentünk Novigradba, Horvátországba. Sokat búvárkodtunk, nagyon szép volt a tenger. Megkóstoltam néhány tengeri halat is, rákot, szardíniát, ízlettek. :)

Ezután Zalakaroson voltunk egy négy csillagos szállodában. Ott inkább pezsgőfürdő és gyógymedence volt, jól esett pihenni. Persze elkezdődött az iskola is, de nem bántam, mert már hiányoztak a barátaim.

A nyaram

A nyaram
A nyár elején itthon voltam Budaörsön Krisztiánnal és Norbival. De ezen kívül még sok jó dolog történt velem ! Lementem a Balatonra ahol jó meleg víz várt minket és a finom Hekk. De otthon még sütögetünk is húst. Így nagyon jól éreztem magam a Balatonon. Balaton után még egy kicsit itthon voltunk Budaörsön majd azután lementünk Ófehértóra. Ófehértón meglátogattuk a rokonokat és a barátokat.A nagymamám Ófehértón készített finom túros batyut. És amikor elindultunk vittünk is az útra egy kicsit. Az út elég hosszú volt legalább két óra volt de mikor hazaértünk jókedvvel léptem be az ajtón és olyan érzéssel hogy : Itthon vagyok ! Apukám is mindig szokta mondani hogy mindenhol jó de legjobb otthon. Ami után hazaértünk már kellet készülődni az iskolára. Elmentünk füzeteket könyveket tol tartót venni az iskolához. Az 1. nap az iskolában nagyon jó volt mert nem volt semmi komolyabb óránk így sokat nevetünk Enikő nénivel. De a második nap már nem volt olyan hogy lehetett viháncolni. a Második nap már rendesen tanultunk aminek senki sem örült. És az egész héten így ment tovább de nem bántam meg hogy elkezdődőt a suli.

nyaralás

Nyaralás

Első nap Máriapócsra mentünk éjszakai drift obé-ra egy picit hideg volt de ennek ellenére jó volt. Nekem legjobban az esti drift tetszett. Másnap mentünk állatkertbe ami nagyon szép volt nekem nagyon tetszett fóka show. Nagyon izgalmas volt amikor bementünk a maki erdőbe és az egyik maki a combomra ült és a kezem ből evet banánt. Ezután indultunk hazafelé ,amikor hazaértünk nagyon örültek nekünk a cicák.