
Ebben az évben a szüleimmel Sopronba mentünk nyaralni. A Hotel Szieszta 9 emeletes szállóban laktunk a hetedik emeleten. Nagyon szép volt a kilátás Sopronra és az erdőre. A szálloda aljában egy Wellnesz fürdő volt. Nem volt túl nagy, de azért azt is kipróbáltuk. A közelben, 5 percre a szállótól a Lővér fürdő található. Mióta két éve ott voltunk bővítették a fürdőt, új medencéket és több csúszdát is építettek. Öcsémmel sokat csúszdáztunk ott. Nagyon jól éreztem magam a fürdőben. A nyaralásunk alatt többször átmentünk Ausztriába is. Megnéztük Sziszi mindhárom kastélyát, ahol tartózkodott. Az egyik és egyben a leghíresebb a schönbrunni kastély, másik a Hofburg és a harmadik a laxenburgi kastély. Ebben az erdei kastélyban szeretett leginkább tartózkodni a császárné, távol az udvar kötöttségeitől. Itt is született Rudolf és Szofi nevű gyermekei. Nekem is nagyon tettszett ez a vadregényes kastély, olyan volt mint a mesében az elvarázsolt kastélyok. Máskor elmentünk kisvasuttal Fertőrákosra, ahol hajókáztunk a tavon, később megnéztük a püspöki palotát is. 6. nap elmentünk Burgelandba, ahol megnéztük a Fraknó várát. Abban a várban van európa legmélyebb kútja, amely 142 m mély. Amikor az idegenvezető bemutatta, hogy milyen mély is az a kút és beleöntött egy pohár vizet, hosszú másodpercekbe telt, amíg elérte a vízszintet és halacott a csobbanás. Hátborzongató volt. Bizsergett a lábam amikor belenéztem. Utolsó nap elmentünk Schneeberghez, ott felmentünk libegvel 1235 m magasba, de egyébként a hegy 2075 m magas volt. Utána elmentünk Mödlingbe, ahol a Seegrotte található. Ez Európa legnagyobb földalatti tava 6200 m2. A háborúban a barlangban a németek repülőket építettek ott a föld alatt. Egyébként ott forgattak több filmet is, köztük a három muskétást. A bejárat egy 400 m hosszú folyosón vezetett be a barlangba, ahol a nagy tó mellett egy szintel feljebb egy kisebb tavacska is volt, ami 3 m mély és 8 fokos volt. Amikor ezt megnéztük indultunk haza Budapestre. Este 11 -re értünk haza. Nagyon jó volt, de sajnos hamar elmúlt ez az egy hét. Az viszont biztos, hogy eddig ez volt életem LEGJOBB NYARALÁSA.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése