Zsófival, az unokatestvéremmel, már vagy három órája fenn voltunk és csak bámultunk, ki az ablakon. A Mikulást vártuk.
Szép csöndes téli este volt, esett a hó, amikor neszeket hallottunk a kandalló környékéről. Lefutottunk gyorsan, de csalódottan vettük észre, hogy csak jégdarabok potyogtak le a kéményből.
Szomorúan battyogtunk vissza a szobánkba, azzal a reménnyel, hogy még megpillanthatjuk a Mikulás szánját.
Lehasaltunk hát az ablak elé, és ismét a fehér tájat néztük.
Lementünk utoljára a nappaliba, gondoltuk, teszünk még egy próbát, de csalódottan kezdtük meg a sétát a szobánk irányába, amikor kis vékony csilingelő hangocskát hallottunk onnan.
Boldogan szaladtunk vissza, de már csak egy fényes hullócsillagot láttunk elsuhanni a ház előtt.
Ekkor vettük észre, hogy a frissen kipucolt kiscsizmánk telis-tele vannak édességgel, eegy-egy virgáccsal. Egy cédulát találtunk a két lábbeli között, amire ez volt írva:
NEM ILLIK A MIKULÁS
UTÁN LESKELŐDNI!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése